Kedves meghívásnak tettünk eleget, amikor ez év júliusában, Erdélyben jártunk.
Kézdivásárhelyre voltunk meginvitálva, az ottani Céhtörténeti Múzeumba, ahol egy állandó jellegű népviseletes baba kiállítás látható.
A meghívást Gyaraki Sándornénak a Magyar - Román Baráti Társaság elnök asszonyának köszönhetjük, akivel, a tavaly Békéscsabán megrendezett, Kulturális Civil Börzén ismerkedtünk meg. Elismerő szavakkal gratulált az ott kiállított kézimunkáinkhoz, külön elismeréssel illette a népviseletes babáinkat, melyeknek kapcsán hívta meg szakkörünket Kézdivásárhelyre.
Ottani vendéglátónk Forró Dezső tanár úr volt, aki az erdélyi magyarok kedvességével és önzetlenségével várt minket, és elkalauzolt bennünket a városban, és környékén.
Köszönjük nekik!
A kirándulásra, mi „szakkörösök”a családtagokon kívül, kedves, jó ismerősöket is hívtunk, hisz így telt meg az autóbusz, mellyel aztán egy verőfényes keddi nap reggelén elindultunk.
Első nap
Az első nap Nagyszalonta, Nagyvárad, Bánffyhunyad érintésével Kolozsvárig jutottunk. A városok nevezetességei mellett Bánffyhunyadon, „Kalotaszeg kapujában”, volt alkalmunk megcsodálni a magyar népi építészet egyik legszebb alkotását, a református templomot. A fazsindelyes, karcsú tornyú templom pompáját, nemcsak kívülről, belülről is volt alkalmunk megnézni. Ámulattal néztük a sok kalotaszegi írásos és vagdalásos hímzéssel díszített terítőket, falvédőket. A templom lelkésze, volt olyan kedves és mesélt nekünk a templomról, Kalotaszegről.
Körösfőn „élőben” láthattuk, hogyan készül a kalotaszegi vagdalásos hímzés. Lányok - asszonyok ültek kinn a házuk előtt, és profi gyorsasággal húzták, vagdalták a vászon szálait, és hímezték a szebbnél szebb mintájú terítőket.
Kolozsvárra érve, elfoglaltuk az első napi szállásunkat, majd sétálni indultunk a városba.
A Szent Mihály plébánia templomot néztük meg elsőként.
Erdély második legnagyobb temploma mindenkit lenyűgözött.
Ámulva néztük milyen hatalmas a belső tere, milyen gyönyörű és egyedülálló a gazdagon díszített barokk szószéke. A templom csöndjében, padjaiban ülve, jól esett pihenni egy kicsit.
A templom előtt Mátyás királyunk bronz szobra ejtett ámulatba minket. A monumentális alkotás méltán nyerte el az 1896-os párizsi világkiállítás nagy díját.
Elsétáltunk Mátyás király szülőházához is, amely nem volt túl messze innen.
A város főterén sétálgatunk, amely még így a sok útépítés és lezárás miatt, is nagyon szép. A szökőkút peremén jól esett magunkat egy kicsit hűsíteni.
Második Nap
Másnap reggel Torockó, Marosvásárhely és Korond érintésével Kézdivásárhelyre indultunk.
Torockóra menvén az erdélyi táj szépsége ejtett rabul minket. Az Aranyos folyó völgyének természeti szépsége, nekünk alföldi embereknek, különösen szép volt.
Torockó a legszebbnek mondott erdélyi falu, és ezt volt alkalmunk személyesen is megtapasztalni. A Székelykő lábánál meghúzódó kis falu, méltán érdemelte ki a „legszebb” jelzőt. Jellegzetes, fehérre meszelt házai, a falu közepén csobogó vajor /itató/, mind - mind különlegesen szép látványt nyújtott.
Néprajzi Múzeumában ízelítőt kaptunk a vasműves falu életéről, a páratlanul szép népviseletéről, hímzésvilágáról, a keresztszemes és a rámánvarrott hímzéseiről.
Ellátogattunk Ida nénihez és Anna nénihez, akiknek magánmúzeumaiban sok-sok érdekességet láthattunk a falu múltjáról, illetve megcsodálhattuk a maguk készítette kézimunkáikat, készséggel meséltek nekünk a saját, illetve falujuk életéről.
Torockó az a hely:
- írja Torockóról és a torockóiakról szóló híres regényében (Egy az Isten) Jókai."
Marosvásárhelyen, a székelyek legnagyobb városában, a Rózsák terén pihentünk meg, és a Kultúrpalotát néztük meg kívülről, illetve belülről is.
A palota színes majolika cseréppel borított épülete a város jelképe. Külső szépsége méltó ahhoz a pompához, amely a palota belsejében fogadott bennünket. Idegenvezető közreműködésével be tudtuk járni termeit, gyönyörködhettünk a Tükörteremben, kicsit pihentünk a Hangversenyteremben, és végignéztük a palota képtárát.
A bátrabbak 203 lépcsőn felmehettek a palota tornyába, ahonnan páratlan kilátás nyílt a városra.
Korondra érve, megtapasztalhattuk, hogy az út mentén minden ház „élő műhely”, amely a kapuja elé rakja ki míves portékáját. Sétáltunk főutcáján, amely egy állandó jellegű kirakodóvásár, ahol nemcsak a helyi, hanem a környék mestereinek termékei is várják a vásárlókat.
Kerámiatermékek, szalma és gyékényfonatok, gyapjútermékek, faeszközök, hímzések, taplógombából készült használati és dísztárgyak között válogathattunk kedvünkre.
Késő este érkeztünk meg Kézdivásárhelyre, a szálláshelyünkre, ahol szívélyes fogadtatással, saját főzésű házi pálinkával, várt bennünket kedves vendéglátónk, Forró Dezső tanár úr.
Harmadik nap
Harmadnap reggelén a Szent Anna tóhoz, a hozzátartozó Mohos tőzegláphoz, a Gyilkos-tó és Békás szoroshoz indultunk.
A Szent Anna tó egy gyöngyszem a környező fenyvesekkel borított hegyek között. A táj szépsége mindenkit lenyűgözött. Könnyű sétát tettünk a Szent Anna kápolnához, majd idegenvezetővel leballagtunk a Mohos tőzeglápra. A láp területén számos nyílt vízfelület, tószem, található
Keskeny fahídon vezetett a sétánk, és Kinga, az idegenvezetőnk, hisz másképpen oda nem juthat le turista, a láp veszélye miatt. Érdeklődve hallgattuk kísérőnket, sok érdekességet mesélt a lápról, annak növény és állatvilágáról. Biztosított bennünket, hogy sem a nagy barna medvével, sem a havasi viperával, akik itt laknak, nem fogunk találkozni. Habár, aztán viccesen hozzátette, némi esélyt azért mégiscsak lát rá, ezért elmondta, mit tegyünk, ha mégis szembe jönne a „barna maci”. Több különleges növényt azonban alkalmunk volt „élőben” is látni. Mulatságos történeteket is mesélt, melyeken jót mulattunk, és azóta is emlegetjük.
A lápon tett túránk, mindenkinek maradandó élményt nyújtott.
Utunk tovább a Gyilkos tóhoz és a Békás-szoroshoz vezetett. Volt időnk gyönyörködni a táj szépségében, hisz elég hosszú volt az út odáig. Már-már azt hittük, hogy ennyi szépséget, amit addig láttunk, nem is lehet fokozni. Aztán a szoroshoz érve rádöbbentünk, hogy ami akkor a szemünk elé tárult, az egyedülálló és megfoghatatlan.
A Békás - szorost gyalogosan jártuk meg. Az alig 4 km-es sétánk során szemet gyönyörködtető látványban volt részünk. A Békás patak zúgó csobogása végigkísérte utunkat a hatalmas sziklatömbök között, melyekből kisebb -nagyobb vízesések törtek elő. Gyönyörű volt!
A Gyilkos tóból a még ma is kimeredező fenyőerdő csonkjai, mint valamely székely község elhagyott temetőjének kopjafái figyelmeztettek bennünket a mulandóságra.
A kellemes tiszta levegő, a nyugalom, és a táj szépsége méltán rászolgált arra, hogy egyre többen látogatják e páratlan szépségű vidéket.
Bennünk is megfogalmazódott az óhaj, hogy ide mégegyszer el kell jönni!
Negyedik nap
A negyedik napunkon, kedves vendéglátónkkal indultunk el Kézdivásárhely, és az ottani Céhtörténeti Múzeum látogatására. A Múzeumban vártak minket, szívélyesen kalauzoltak végig a termeken, melyek Kézdivásárhely, mint céhes város, múltját, céhes iparát mutatták be. A Múzeumban található az a babakiállítás, amelynek tulajdonképpen ez a kirándulásunk „köszönhető”. Az egész magyarság népviseletét bemutató babák: Zsuzsi és Andris, nagy élményben részesített bennünket. A csodaszép, aprólékos munkával elkészített népviseletek lenyűgöztek bennünket, mi „szakkörösök” igyekeztünk minél több fotót készíteni, és ellesni egy-egy ötletet, fortélyt, amelyet majd igyekszünk saját munkáinkban felhasználni. A sok népviseletes baba együttes látványa mindenkiben megmaradt.
Alkalmunk volt sétálni a városban egy kicsit, majd indultunk tovább Csernátonba. Itt, a Haszmann Pál Néprajzi Tájmúzeumot néztük meg. A Múzeum bejáratánál egy helyi székely ember harmonikaszóval fogadott.
A Múzeumban nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk a Múzeum alapító Haszmann Pál fia személyében, aki amolyan „ízesen, székelyesen” köszöntött bennünket. Jó volt kihallani beszédéből a szeretetet, amely felénk irányult.
A Múzeumban Felső-Háromszék népművészetének legszebb darabjait láthattuk.
A Múzeum épületét szabadtéri kiállítás veszi körül, ahol e térség helyreállított, monumentális székelykapui és a népi építkezés emlékei tárultak szemeink elé.
Nagyon jól éreztük magunkat, sok érdekességet láttunk.
Kifelé menet a harmonikás ember búcsúztatott bennünket.
A harmonika szóra közülünk többen táncra is perdültek.
Igazán jó hangulatban hagytuk el Csernátont, és indultunk Sepsiszentgyörgy felé.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumot látogattuk meg. A Múzeumban történelmi, néprajzi, és állattani gyűjteményeket láthattunk. A székely, illetve a csángó szobabelső, a bemutatott népviseletek, a hímzett varrottas párnákkal feltornyozott kocsiszekér, amely a menyasszony hozományát vitte, mind-mind érdeklődéssel töltött el bennünket. Az állattani kiállítás a legapróbb lepkétől, a barna medvén át a bivalyig mindent megmutatott a környék élővilágáról.
A Múzeum megtekintése után városnézésre volt lehetőség, ki - ki kedve szerint mehetett sétálni, vásárolgatni.
Mi „szakkörösök” egy kedves helybéli hölgyhöz voltunk hivatalosak, aki nagy vendégszeretettel fogadott minket. Kézimunkázó hölgy lévén hamar megtaláltuk a közös témát. Gyönyörű hímzéseit és gobelinképeit elismeréssel nézegettük. Reményünket fejeztük ki, hogy még viszonozni tudjuk a szívélyes vendéglátását, és kölcsönösen megígértük, továbbra is tartani fogjuk egymással a kapcsolatot.
Sepsiszentgyörgy után hazaindultunk a szálláshelyünkre Kézdivásárhelyre.
Hazaérve a csoportunk minden tagja kellemes fáradságot érzett, ami aztán rögtön el is múlott, amikor megtudtuk, hogy a város főterén mazsorett - és fúvószenekari fesztivál van. Fáradságunkat elfeledve, esti sétaként indultunk a város főterére.
A fesztiválon több csoport is fellépett, köztük a Mezőhegyesi Fúvószenekar és Mazsorett csoport, akikkel egyébként egy helyen voltunk elszállásolva.
Nagyon színvonalas, látványos volt a műsor, igazi fesztivál hangulat alakult ki a főtéren. A „pom - pom lányok” szépsége és ügyessége, a jó zene, teljes kikapcsolódást nyújtott.
Jól éreztük magunkat, igazán jó lezárása volt ez a fesztivál ennek a napnak. Mindenkiben szép élmény maradt.
Ötödik nap
Az ötödik napon Székelyudvarhelyre, Szejkefürdőre, és Farkaslakára indultunk.
Székelyudvarhely, Székelyföld központja. A legmagyarabb erdélyi város. Az Emlékezés parkjában nemzeti színű szalagot tűztünk, megemlékezve magyarságunk nagy elődjeiről, és megpecsételve ittjártunkat. Egy kis szabad városnézés után továbbindultunk Szejkefürdőre.
Szejkefürdőn, legnagyobb „székely", Orbán Balázs sírjához szinte minden magyar elzarándokol, ezt tettük mi is. A sírhoz 14 székelykapu mutatja az utat. Könnyű kis séta volt a szépen, mívesen faragott székelykapuk között, a domboldalon. Érdeklődve néztük a kapuk feliratait, csodáltuk, hogy milyen szépen megmaradtak az utókor számára, hisz volt olyan kapu is, amelyet több mint száz éve faragtak.
Farkaslakán felkerestük Tamási Áron síremlékét, majd a kirakodóvásárban nézelődtünk. Aki eddig még nem költötte el pénzét, itt megtehette. Itt mindent kaphattunk, ami jellemző Erdélyre. A kecskesajt, a juhsajt, a havasi méz, az áfonyalikőr, és minden, itt előforduló népi kismesterség portékája látható és vásárolható volt. Mire indultunk haza, meg is telt a buszunk csomagtartója kosarakkal, takarókkal és sok egyéb ajándéktárggyal.
Hatodik nap
Vasárnap kora reggel indultunk haza, hisz hosszú út állt előttünk. Visszafelé a Fogarasi havasok lábának jöttünk, érintve Brassót, Fogarast, Nagyszebent, Dévát és Aradot. A Fogarasi havasokat volt alkalmunk megcsodálni, láthattuk a hófödte csúcsaikat, akkor, amikor mi a nyár kellős közepében voltunk. Az élményt mindenki igyekezett fotón megörökíteni.
Aradon volt időnk és elmentünk a tizenhárom vértanú vesztőhelyéhez, ahol leróttuk kegyeletünket, majd a Szabadság szoborcsoportot néztük meg.
Arad volt az utolsó megállónk hazafelé, itt búcsúztunk Erdélytől, itt, annak déli kapujában.
Késő délután léptük át a magyar határt.
Itthon Szarvason, már mindenkit nagy szeretettel és örömmel vártak a hozzátartozók.
A kirándulásunk hat napján, páratlanul szép, mesébe illő tájakon jártunk. Sok -sok érdekességet láthattunk és megtapasztalhattunk. Olyan néprajzi vonatkozású látványban is gyönyörködhettünk, amelyeket eddig csak olvasmányainkból ismerhettünk. Az emberek kedvessége, vendégszeretete páratlan.
Mindenkiben maradandó élményt hagyott ez a hat nap. Jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, beszélgettünk, jó kis társaság alakult ki, és bízunk abban, hogy a barátságunk mely akkor, ott köttetet, sokáig megmarad.
Erdély a maga puritán egyszerűségével, felbecsülhetetlen értékeivel, az emberek kedvességével, az egyre szépülő városaival, az apró falvaival, a hegyoldalakon békésen legelésző birkanyájaival, esténként az országút mentén hazafelé bandukoló tehéncsordáival, a csacsifogataival, a tájjal, amely mindenkit rabul ejt, egyszerűen:
GYÖNYÖRŰ!
Köszönjük, hogy ezt az élményt megoszthattuk Önökkel kedves látogatóink. Önökkel, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy megtekintették kiállításunkat, végignézték munkáinkat, és „eljöttek velünk” így utólag is, Erdélybe.
KÖSZÖNJÜK!
AJÁNLOM AZ OLDALT
